Lehet, hogy furcsa lesz, de meggyőződésem, hogy néha nem is mi választjuk ki a hangtálakat, hanem ők minket. A első hangtálamat úgy vettem, hogy egyáltalán nem állt szándékomban hangtálat vásárolni. Nem is tudtam sok mindent a hangtálakról. Szülővárosomban, egy kis városban karácsonyi vásár volt, ott nézelődtem. Az egyik bódénál ásvány karkötők, két-három hangtál, és néhány egyéb csecsebecse volt, amik megállítottak. Ahogy nézelődtem, egyszer csak kíváncsi lettem a hangtálakra. Kipróbáltam a hangjukat, majd otthagytam őket. De miután tettem még egy-két kört, visszatértem a bódéhoz. Két hangtál volt, ami nagyon tetszett. Végül kiválasztottam az egyiket és hazavittem. Otthon fogtam a fejem, meg sem mertem mutatni senkinek, mert már akkor is elég borsos ára volt ilyesminek. Néztem, néztem, és nem értettem, hogy mit csináltam, miért vettem ilyen drágán valamit, amit nem is tudom mire fogok használni.
A történet úgy folytatódik, hogy kb két hét múlva megint arra jártam és megint megálltam a bódénál. Rövid hezitálás után megvettem a másik hangtálat is, ami már azelőtt is tetszett. Otthon egymás mellé tettem őket, és tudtam, hogy összetartoznak. Őket nem lehetett volna szétválasztani, ugyanúgy mint a testvéreket.
Utam a hangfürdőkig
Még akkor sem tudtam, hogy mit kezdek majd velük. De ha már ott voltak, a jóga óráimon bevetettem őket a relaxációs résznél, a vendégeknek pedig nagyon tetszett. Elkezdett foglalkoztatni, hogy mit lehetne kezdeni a hangtálakkal, hogy kell őket használni stb és végül kerestem egy tanfolyamot, ahol tanulhattam róluk. Itt beszereztem még egy hangtálat, majd röviddel később még egyet. Így már négyen voltak.
Hangfürdő tartásához még elég kevésnek tűnt, úgyhogy továbbra is a jóga órák relaxációját színesítettem velük. Viszont azt vettem észre, hogy nem akartak együtt jól szólni. Eleinte mindig csak az első két hangtálam akart megszólalni, és nehezen “engedték be “ az újakat. Idő kellett, hogy összecsiszolódjanak és összehangolódjanak. És ez így volt minden további hangtál beszerzése után. Eleinte minden új jövevény kicsit kilógott a sorból és csak idővel fogadták be a többiek.
Valójában az a hangtál és egyéb eszközpark, amivel rendelkezem, egyenként érkezett hozzám, különböző alkalmakkor, különböző helyekről. Igazából nagyon ritkán volt kifejezett szándékom egy eszköz megvásárlása, inkább csak “hazajöttek velem”. Azóta nagyon sokat dolgozok hangtálakkal, többek között a világ eddigi legnagyobb hangtáljával is Garábon. Abban az esetben is a hangtál “hívott” magához, én pedig követtem a hívást.
Szeretem a hangjukat, a rezgéseket, szeretem a szerény bölcsességüket, amellyel változást hoznak a világba.
